,,Körülnéztem, hogy merre lehet a tenger, és sejtettem, hogy az erdő mögött lehet, mert arról fújt a szél. Az erdő egy kisebbfajta erdőcske volt, néhány hepehupa - és végre kiértem a strandra. Úgy fújt a szél, hogy majdnem fellökött. Leültem a homokra, és csak néztem - olyan gyönyörű volt a kilátás, hogy nem tudom leírni. Az erdőcskében egy tábla állt, a felírás a másik oldalán volt, tehát körüljártam, de semmi érdekes: hogy nem szabad a homokbuckák között járni. Fenyőtobozokkal dobálóztam, és visszamentem. A folyosón találkoztam egy magas, szakállas vendéggel: mintha kísértetet látna, felkiáltott 'gyerek!', én meg mondom neki, hogy sajnos, és hogy ez szembeötlő. Valami megjegyzést tett a felnőttekkel szemben használt hangnemre, és becsapta az ajtót (...)
A 'Magány'-ban csak három kajak volt, de én mindig odaügyeskedtem magam. Ha láttam, hogy reggel kettőt már elvittek, én beültem a harmadikba, és ott csónakáztam nem messze a parttól. Amint észrevettem, hogy az egyik csónak a kikötő felé indul, meghúztam az evezőt, megelőztem és átengedtem a kajakomat a várakozóknak. És aztán hopp! beugrottam a következőbe, amint éppen beállott és ez így ment tovább. De egyszer a mama meg az apa akart csónakázni; apa azt mondja, hogy látja a mesterkedésemet, csak ne legyek olyan mohó, mert aztán majd meg sem tudom mozdítani a karom. Erre én, hogy edzem a bicepszeimet, és apa örülhetne ennek, de azt tanácsolták, hogy térjek át a röplabdára. És így lemaradtam a következő kajakról."
Ewa Lach: Különleges nyaralás, részlet
(A láthatatlan expressz c. kötetből
Bp., Európa 1975)
RoseMarie Condon: Vidrák a partnál /2008/
